angyalka76

Sokszor a lélek ura a létnek,sokszor a szív parancsol az észnek.Sokszor fáj a szív és sokszor a lélek,sokszor mindkettő,s ez az élet.

Azt mondtam magamnak, hogy mostantól erős leszek, annak ellenére, hogy egyes egyedül vagyok és sírok. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól boldog leszek és nem aggódok, annak ellenére, hogy akit szerettem, elvette minden boldogságom. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól senki miatt nem esek megint pofára, annak ellenére, hogy titokban most is szeretek valakit. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól megpróbálok túllépni azon a valakin, annak ellenére, hogy most is sírok, miközben gépelem mindezt és arról a valakiről álmodozom. Nehéz azt tettetni, hogy boldog vagy, nehéz nem próbálkozni, és nem szeretni azt a valakit. Nehéz továbblépni, mikor úgy érzed, egyes egyedül vagy.

"Elmélyülten húzta a vonalat a homokban. Én csak mosolyogtam rajta, hisz olyan nevetségesnek tűnt, ahogy egy fiatalember erőlködik, hogy a kör mértanilag pontos legyen. Talán körzőt is használt volna, ha nem mérföldekre vagyunk a civilizációtól. Rajzoltak nekem már sok mindent gyermekkoromban, legtöbbször piros kis szívet, de egy idilli családi képre is emlékszem, amit valamelyik kis hódolómtól kaptam még évekkel azelőtt. De még senki sem akart nekem kört rajzolni a homokba az éjszaka közepén. De Ő megtette.- Tudod, sokat gondolkoztam, mit adhatnék neked a mai különleges napra - szólalt meg miután befejezte a rajzolást. -A születésnapom csak jövőhónapban lesz - ellenkeztem vele.Megfogta a kezem és a kör közepébe állított.- Mikor kisgyerek voltam, egy nap édesanyám lehozott a partra - folytatta. - Fogócskáztunk, homokvárakat építettünk, miután kellőképpen elfáradtunk leültünk a homokba. Váratlanul a kezébe vett egy kavicsot, mellyel egy kört rajzolt. Felemelt és a kör közepébe ültetett. Majd azt mondta: "Van egy világ a lelkemben, talán pont ilyen alakja van, melynek Te vagy a közepén." Megöleltem. Hosszú percekig csak álltunk egymásba fonódva, anélkül, hogy bármelyikünk is megszólalt volna. Kapcsolatunk legszebb pillanatai voltak.Azóta évek teltek el. Az életem során rengetegszer kaptam már szívet képeslapra, bögrére vagy épp ágyneműre nyomtatva. De csak azon a nyári éjszakán, csak akkor egyszer, kaptam valakitől egy kört, melybe egy egész világot zárt."

“..És mikor rám néznek az emberek, mindig megkérdezik: “Miértvagy olyan szomorú?” Honnan tudják? Miből látják? A szemem?A szemem hogy mondd el ennyi mindent? Hogy tanuljam meg elrejteni,ami fáj? Azt hiszem, mindenki meglátja rajtam, csak az nem, aki amúgy sem lát semmit...”

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 38
Heti: 86
Havi: 979
Össz.: 878 664

Látogatottság növelés
Oldal: Szép idézetek...
angyalka76 - © 2008 - 2024 - emilia.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »